Rólunk/Eredmények - A.C. Zrínyi

A.C. Zrínyi Sz.S.K.E.
Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 
Az Egyesület huszonkilenc évvel ezelőtt, 1990-ben alakult meg és időközben többször módosított a tevékenységén.
   
A szervezeti fejlődésében fontos dátum volt az 1998. esztendő, amikor szoros együttműködésre léptünk, az akkori Katonai Akadémia (napjainkban Nemzeti Közszolgálati Egyetem) akkori egyesületével, a Honvéd Zrínyi Sport Egyesülettel. Elhatároztuk, hogy közösen működtetünk A. C. Zrínyi néven, különböző labdarúgó csapatokat. 2018-ban a komplett egyesület is ezt a nevet vette fel, megváltoztatva az addig hasznát idegennyelvű-, hangzású nevünket.
   
1998-tól kezdve az Egyesület egyetlen, igazi, működési területe a sport, ezen belül is a labdarúgás lett. Jelenleg Budapest egyik legnagyobb, vállalati háttér nélküli, ön-erejére támaszkodó NONPROFIT civil társadalmi szervezete, sportegyesülete.
   
A következő sportszervet-történetileg fontos dátum a 2001-es esztendő volt, amikor az Erzsébetvárosi Önkormányzat akkori Sportirodája, ill. az akkor még létező VII. kerületi Labdarúgó Szövetség, felvette a kapcsolatot az Egyesület vezetésével, azzal a céllal, hogy a VII. kerületben honosítsák meg az óvodai és az iskolai focit. Konkrétan, azt kérték az Egyesülettől, hogy szervezzenek az iskolákban, és óvodákban utánpótlásnevelési központokat, majd ezekkel lépjenek be az u.n. Bozsik programba. Azt remélték az Egyesület segítségétől (és ez maradéktalanul sikerült is), hogy bár Erzsébetvárosban nincs szervezett focizásra alkalmas sportpálya, megfelelő zöld terület, de mégis megszerettethető a gyerekekkel ez a labdajáték, és működő utánpótlás nevelhető ki a soraikból. Valamint teret, és lehetőséget nyújthatott számunkra az értelmes, tartalmas szabadidő eltöltésére, egészségi állapotuk, testi fejlődésük, és fizikai állapotuk fejlesztésére, az egészséges életmód folytatására. Ezen belül is, kiemelt fontossággal a nehézsorsú, hátrányos helyzetű gyerekek foglalkoztatására.
   
A fenti felkérés alapján, az Egyesület 2002. évtől foglalkozik ezzel, és értékelhető tapasztalatokra tett szert az utánpótlás nevelésében. A Bozsik programnak alapító tagja és tevékeny résztvevője. Ez tükröződik abban is, hogy mind a négy Bozsik utánpótlás korosztályban (U-13-as, U-11-es, és U-9-es iskolás-, valamint U-7 óvodás) több, egymástól nem függő, önálló csapattal is rendelkezik.
   
Az A. C. Zrínyi a 7. életkor alatti óvodásoknak (Brunszvik Teréz Óvoda-, Csicsergő Óvoda-, Nefelejcs Óvoda (valamint a BKV előre számára, …teljes A.C. Zrínyi szervezéssel), a VIII. kerületi Pitypang Óvoda, továbbá a 13. életkor alatti iskolásoknak (az Alsó erdősor utcai Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium-, valamint Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola, két egymástól elkülönült kampuszában, a Kertész utcai és a Dob utcai iskolában) tart foglalkozásokat. 2019-ben, a négy óvodában, 4 U-7-es csapat, a három erzsébetvárosi iskolában pedig 6 (iskolánként egy - egy U-9-es és U-11-es-, valamint az Alsó erdősor utcai iskolában egy U-13-as) csapatot működtet, azok testnevelési infrastruktúrájában. 2012. évtől ez kiegészült az iskolai utánpótlás nevelésből kinőtt U-14 nagypályás ¾-ed pályás csapattal is, amelyet három éven át (2012-tól 2013-ig, majd 2016 II. félévétől – 2018 I. félévéig) üzemeltettük.
 
2020-ban erre majd a második félévben nyílik ismét lehetőség, az időszerű korosztályváltás következtében.
 
Többségük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem füves pályáján is eddzenek és játszanak.
 
2012 nyarán, nagy örömünkre…, volt-, és idősebb (34 év feletti)  -, valamint az első-csapattól már gyakorlatilag visszavonult játékosaink (…jó barátaink), visszatértek az A.C. Zrínyi kebelébe, és megalakították az A.C. Zrínyi Öregfiúk csapatát.
 
A fent említett csapatokon kívül tehát, az A.C. Zrínyinek van még egy, a felnőtt labdarúgásból már kiöregedett játékosokból álló öregfiúk csapata is, amely jelenleg (2019-ben) − miután többször is megnyerték az alsóbb osztályú bajnokságokat sorban −, nagyszerűen szerepel a Budapest I. osztályban, ahol volt NB1-es (Ferencváros-, Budapest Honvéd-, MTK-, Újpest, stb.) és azok között is sokszoros válogatott labdarugókkal küzdenek hétről hétre.
   
Télen a csapatok, az Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokát és tornatermeit használhatják felkészülés céljából, amelyeket a Budapesti Labdarugó Szövetség által szervezett bajnokságokon és szövetségi tornákon versenyeztet. A csapatok szakmai munkájában jelenleg kilenc edző vesz részt.
   
Eredményeink:
 
·         1998/99  felnőttcsapat      BLSZ IV.               3. helyezés                 bronzérem (1.)                
 
·         1999/20  felnőttcsapat      BLSZ III.               1. helyezés                 aranyérem  (1.)    bajnoki cím
 
·         2001/02  felnőttcsapat       BLSZ II.                2. helyezés                 ezüstérem  (1.)
 
·         2005/06  felnőttcsapat       BLSZ III.               2. helyezés                 ezüstérem  (2.)
 
·         2006/07  felnőttcsapat       BLSZ III.               1. helyezés                 aranyérem  (2.)    bajnoki cím
 
·         2006/07   IFI csapat         IFI U-17                3. helyezés                  bronzérem  (2.)             
 
·         2007/08 f elnőttcsapat       BLSZ II.                2. helyezés                  ezüstérem   (3.)
 
·         2007/08   IFI csapat          IFI U-19               4. helyezés                  (nagy siker, 1 pontra a bronzéremtől)
 
·         2009/10   elsőcsapat          BLSZ II.               1. helyezés                  aranyérem   (3.)   bajnoki cím
 
·         2009/10 tartalékcsapat       BLSZ IV.               1. helyezés                  aranyérem   (4.)   bajnoki cím
 
·         2012/13   elsőcsapat          BLSZ III.              2. helyezés                  ezüstérem   (4.)
 
·         2012/13   ÖF csapat         ÖF BLSZ III.           1. helyezés                  aranyérem   (5.)   bajnoki cím
 
·         2015/16   ÖF csapat         ÖF BLSZ II.            3. helyezés                  bronzérem   (3.)     
 
·         2016/17  ÖF csapat          ÖF BLSZ II.            1. helyezés                  aranyérem   (6.)   bajnoki cím
 
·         2018/19 ÖF csapat           ÖF BLSZ II.            1. helyezés                  aranyérem   (7.)   bajnoki cím
 
  (Megjegyzés: csak a fontosabb, és jegyzett eredményeket tartalmazza a lista.)    
 
Összefoglalva: az 1998. évtől a 2019. évig eltelt 21 év alatt összesen, 14 érmet nyertünk azokban a bajnokságokban, ahol az A.C. Zrínyinek csapata szerepelt. Ebből 3 bronzérmet szereztünk, 4 ezüstérmet nyertünk-, valamint, 7 esetben pedig az 1. helyet megszerezve, megnyertük a bajnokságokat. Így jelenleg elismerten, Budapest egyik (talán egyedül) a legsikeresebb Egyesülete vagyunk.
   
Meg kell még külön is jegyezni, hogy utánpótlás csapatainkban azokkal a gyerekekkel foglalkozunk, akik az edzések helyszínén rendelkezésre állnak. Mi nem válogatunk a gyerekek között. Ezért, és így, és ezért, nem nagyon tudjuk felvenni minőségben, eredményekben a versenyt, az egy helyen edző, és folyamatos versenyző kiválasztást végző, klasszikus egyesületekkel.
 
Éppen ezért emeltük ki a 2006/07-ben meg szerezett U-17-es bronzérmünk mellett, a 2007/08-ban szintén az IFI csapat által U-19-ben szerzett 4. helyet is. Hiszen ez a csapat kizárólag az Erzsébetvárosi iskolákba járó gyerekekből állt össze, szerencsésen, és kiváló színvonalon. ( Ebben a nagyszerű csapatban, vegyesen voltak, az akkori Baross-, a Dob utcai-,  az akkori Janikovszky-, és a Kertész utcai iskolákba járó IFI-sta gyerekek.)
 
 Fontos még kiemelni, hogy a VII. kerületi Önkormányzat területén folytatott utánpótlás nevelő tevékenységünk alapján, 2013-ban az Egyesület elnyerte az Erzsébetvárosi Önkormányzat képviselőtestület által adományozott Erzsébetváros Sportjáért elnevezésű kitüntetést, és emlékérmét, majd 2016-ban ezt a díjat megkapta Pintér János az egyesült igazgatója is, és legutóbb, éppen 2019-ben pedig, Liska László óvodás-edzőnk szintén.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz